Udvari szobrok – gondold át

Udvari szobrok – gondold át

Az emberi műalkotások közül a szobor az egyetlen, mely udvari körülmények között is megállja helyét. (Jó, most nem vettem számításba sajátkészítésű homokozót, meg hintaállványt, meg az ilyesmiket, aki érti, azt tudja, miről beszélek.) A szobor nem éppen nélkülözhetetlen eleme a kertnek, ám van egy nagy előnye, hogy könnyen, egyszerűen befolyásolható vele az udvar energiaellátása. Növényt nem ültethetsz át hipp-hopp, a fák sem nőnek akkorát következő nyáron, mint szeretnéd, na de egy szobor…! Azt bármikor előveszed, elteszed, arrébb helyezed, attól függően, hol van szükség rá.

 

Persze, ez sem csak annyi, mert kezdjük a lomos, rendezetlen kerttel, ugye ott elég viccesnek hatna egy kis bagoly szobrocska, vagy egy modern műalkotás. A cseppnyi kis teraszszerű kert sem biztosan kívánja, hogy a nagymama örökségéből ott kapjon helyet a pipázó paraszt félméteres faszobra. Egy rendszeresen gondozott és tisztán tartott kertben azonban a nyugalom, a stabilitás hangulatát keltheti.

 

Erősítheti a víz uralta északi területet egy szabálytalan formájú, absztrakt figura, ha stílusába belesimul. Fém területen, vagyis a Gyerekek, illetve a Barátok mezőben fehér márványszobor, kör formájú, vagy fémből készült alkotás kiválóan erősíti a csí pozitív jellegét.

 

Sokat ronthat azonban a helyzeten egy rossz helyre elhelyezett szobrocska. Amíg nem vagy tisztában vele, milyen forma, anyag, szín és méret mit jelképez, ne kezdj nagy beruházásba. A kert első részében elhelyezett oroszlán, kutya, tigris, elefánt szobor kifelé meredő tekintettel a ház jó csíjét védi, udvarban, vagy a ház felé fordulva viszont éppenséggel ellene támad.

 

Személyiségünk különböző, és talán nem mindenki a nyugalmat keresi otthoni környezetében sem, vagy éppenséggel a lázadás vezérli, amikor durva, ijesztő dolgokkal veszi körül magát. A kardok, fegyverek bármennyire csak gyűjteményként porosodnak a nappali falán, elűzik onnan az éltető energiát. Ugyanez vonatkozik a kerti fegyverekre, szúrós, támadó jellegű szobrokra. Ha mégsem bírnád elviselni, hogy ezektől megválj, teremts jang szobraid köré jin környezetet. Nem előnyös a szobor a ház bejárata előtt sem. Ezt a területet hagyd szabadon, hogy az ajtó kellően felismerhető, jól látható, szabadon megközelíthető legyen. Itt levegőre van szükség. A szobrok célja tehát, hogy az esztétikai élményen túl egyensúlyozzák a csí negatív minőségét ott, ahol erre szükség van.

 

Nézd meg akciós ajánlatainkat a  áruházunkban!

0 Hozzászólások

Leave a reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*