Csináld magad alvázvédelem

Csináld magad alvázvédelem

Autóápoló szereket találunk nagy barkácsáruházakban is, de jobban járunk, ha az autóalkatrészkereskedő cégek boltjaiban, vagy honlapján vásárolunk. Náluk elérhetünk olyan anyagokat is, melyeket autószerelőknek szántak, illetve ezek gyors javításra kiszerelt változatát. Ez azért érdekes, mert ha nincs szükség az anyagok felvételéhez szórópisztolyra, akkor kompresszor sem kell. Így aknára állva (akinek van rá lehetőség) komoly műhelyfelszerelés nélkül is dolgozhatunk az autón olyan anyagokkal, amelyeket a szakemberek is használnak, akár márkaszervizben.

Napi használatban lévő autó lett az alany, amely a nyaralások alatt földúton is járt, ezáltal itt-ott érintőt vett a talajon. Több felületi horzsolást kivédett a haspajzs, vagy a legalsóbb pontokat jelentő futómű-bekötési pontok, néhányat azonban bevitt a természet. Ez utóbbiak felhorzsolták az alvázvédő réteget, ezáltal olyan helyek alakultak ki, amelyek a későbbi korrózió kiindulási pontjaivá válhattak, ha nem javítják őket. Elsőként egy speciális anyagot és annak ritka fajta felhordó eszközét próbáltuk. A modern autókra jellemző, hogy az aljuk egyre nagyobb részét takarja műanyag borítás. Ezek alatt már az autógyárak sem alkalmaznak vastag alvázvédőt, nincs is rá szükség, mert a mechanikai behatásoktól a műanyag pajzsok védik a fém részeket.
Tehát a burkolatok alá speciális, az üregvédőhöz hasonló fehér, viaszalapú anyagot fejlesztettek kifejezetten a korrózióvédelemre. A gyártó Teroson a felületi derítésre egy, a kertészeti kézi permetezőkre hasonlító pumpás szórópalackot fejlesztett. Ebbe kell tölteni a „viaszt”, pumpálni, majd fújni.
A viasz alapú anyag jól tapad, bár nejlonoztunk az autó alatt, de nem csöpögött. A kocsira keveset fújtunk, csak bemutatóként, mert itt nem műanyaggal védett területek korrózióvédelme volt a cél.

Előkerültek hát a klasszikus alvázvédők. Ilyen is készül műhely kiszerelésben, amelyet pisztollyal, vagy ha tubusos, akkor kartuspisztollyal kell felvinni.
Az ilyen szerviz módszerek előnye, hogy nagy anyagvastagságot lehet visz egészen nagy felületre felhordani. Ilyen igényünk nem volt, mert a házi praktikák lehetőségét kerestük, így ezen anyagok „vékonyabb”, azaz folyékonyabb, kevésbé sűrű, spray kiszerelésű változatait fújtuk a kocsi hasának sérülésére, és rá a fehér foltként maradt viasszalapú bemutató felületre. Sprayből kétféle töltetűt választottunk, az egyik a hagyományos kaucsuk-bitumen töltésű, a másik típus friss fejlesztésű gumi-gyanta összetételű. A felhordás után portalanítottuk a felületet, alapozni nem kellett, mert fémig sehol sem hatolt a horzsolás. A tisztítás után ment fel az anyag, és nem láttunk különbséget régi és új között, mindkettő szépen elfedte a felületet, maradéktalanul feltapadt, nem cseppent és gyorsan száradt. A konkrét sérülésekre fújtunk a bitumenes anyagból, majd a gumi-gyanta összetételűből az ülések alatti sík, nagy felületen részt fedtük, ami földúton, füves részen a leginkább horzsolódik. Az egész munka az előkészülettel együtt másfél óra alatt kész volt, így bátran ajánlhatjuk olyan autósoknak, akik szeretik a kocsijukat magunkat gondozni.
Az alvázvédő spray-k gyártótól függően 2000-4 000 Ft áron mozognak, alkalmazásukkal pedig nagyságrenddel drágábban javítható hibákat előzhetünk meg.

 

Nézd meg akciós ajánlatainkat a  áruházunkban!

0 Hozzászólások

Leave a reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*