Javítófényezés

Javítófényezés

Az autó motorházteteje természetes elhasználódás áldozata lett: a sok év és a 270 000 km alatt összegyűlt kőfelverődések okán. A gépháztető első felén a lepattogzások és azok mélysége is egyre zavaróbbá vált, a nagyobb sérülések pedig rozsdásodásnak indultak. Ha nem javíttatjuk ki időben, a lemez átrozsdásodik, aminek a javítása már jóval drágábban végződik.

A kőfelverődésnek kitett elemek újra fújása gyakori igény a fényezésre szakosodott műhelyekben. Többféle védelem lett már kitalálva ezekre a problémákra, mint például a fólia, a fújható fólia, vagy a bőrhuzat, ám ezeket viszonylag kevesen alkalmazzák, egyrészt a költség, a telepítés időigényes és ezek gyors elhasználódása miatt. Másrészt az autósok azzal is érvelnek, hogy nem szeretnék, ha látszódna a kocsi orrán a védőeszköz.
Most egy új és gyors technológiát próbálunk ki.

Mivel a javítási időt jelentősen befolyásolja a használt anyagok száradási és kötési ideje, a fejlesztők arra törekedtek, hogy ezt az időt a minimálisra rövidítsék. A felhasznált anyagok kamra nélkül, levegőn száradással is 20-40 perc alatt „kötnek”, hőkamrában ez az idő feleződik.

Lemosott, tiszta autóval érkeztünk, mely rögtön kapott egy papírmaszkolást a csiszoláshoz.
120-as finomságok papírral kezdték a munkát, de nagyon kemény volt a gyári lakkozás, így hamar 80-as, durvább csiszolópapírt váltottak. A sérült részeken fémig lecsiszolták a bevonatrendszert, másutt a felület minősége szerint. Utolsó mozzanatként 240-es papírral csiszolták, majd zsírtalanították és szilikonmentesítették a felületet. Ezután a galvanizált bevonat pótlására speciális foszfátkendővel törölték át, ezzel pótolható a lecsiszolt korrózióvédelem – a bevonat már 2 perc elteltével fényezhető. Ezt követően ment a kocsi a kamrába, és szépen letakarították – kimaszkolták.
Ehhez is speciális, autófényezéshez gyártott maszkolóanyagokat használtak. Magyarországon először itt alkalmazták a Standox festékgyár új réskitöltőjét, amely a megszokottnál sokkal hígabb, és rendkívül gyorsan száradó típus.

A fedőfesték színétől függő alkalmazásra fehér, szürke és fekete színben készül, a sötétkék autónál az utóbbit használták. A felvitt anyag igen vékony rétegvastagságú, így a javító fényezés jó kezű fényezővel elérheti a gyári bevonatrendszer vastagságát (80-100 mikrométer). Száradás után a fillert 500-as papírral csiszolták át, majd következett az újra maszkolás és a színkeverés.

Az autó csomagtartójában gyárilag felragasztott adattáblából lehet kiolvasni a színkódot, amely alapján kikereshető a szín receptje.
A festékgyártók általában több árnyalatot adnak meg ugyanarra a színkódra, ezt azért teszik, mert a gyártás folyamán is lehetnek eltérések, illetve a korral és változik az autó színe. Esetünkben háromféle kékből kellett azonosítani szemre a kocsin lévő festéket. Ezután a megfelelő mennyiséget mérleges módszerrel keverték ki, a receptben szerepel, hogy milyen színeket milyen mennyiségben kell az alap festéket keverni. A színt és a kamrában fújták fel, aztán a fedőlakk következett, amelyet szintén a kamrában szárítottak. A teljes munka néhány óra alatt megvolt, az autó megfiatalodva távozott a műhelyből.

 

Nézd meg akciós ajánlatainkat a  áruházunkban!

0 Hozzászólások

Leave a reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*