Miért akarsz elköltözni?

Miért akarsz elköltözni?

Annak idején, több évvel ezelőtt én is úgy gondoltam, sokkal hamarabb tovább kellett volna állnunk abból a lakásból, ahol párommal közös életünket elkezdtük. A lakás kicsi volt, alapvető komfortigényeinknek sem tett eleget (nem volt folyóvíz a konyhában, sem WC a házban, csak hátul, az udvarban),
és más, zavaró körülmények is ezt az elgondolásunkat erősítették. A Feng Shui-ról még hírből sem hallottam akkor. Aztán szépen átalakítottuk kis otthonunkat, pótoltuk a hiányokat, hogy egymás után megszülető gyermekeinket megfelelő körülmények között fogadhassuk. A fiunk születése után még úgy véltük, elférünk egyetlen szobában. De hogy a másodikat is oda szüljem? Azt már nem. Aztán oda született a nagyobbik lányunk. Négyen egy szobában? Már igazán kijár nekünk egy nagyobb lakás! – gondoltuk. Nagyobb lakás helyett megérkezett kisebbik lányunk, és emeletes ággyal, plusz egy babaággyal az utolsó lakható felületet és belaktuk a cseppnyi szobában. Hoztunk áldozatot, nem keveset, de mindent megoldottunk.
Mondanom sem kell, kilátásban sem volt, hogy saját, megfelelő méretű, kényelmes lakásunk legyen.

 

Mégis életünk legszebb évei voltak azok. Aztán megszánhatott minket valaki odafent, vagy csak egy szerűen eljött az ideje, hogy valóban tovább léphessünk. A házat, amiben most élünk, nem adta olcsón a sors. Saját magunk építettük fel, ma sem tudom, miből, hiszen anyagi tartalékaink
nem voltak,
én pedig éppen legkisebb gyermekem alapozó éveinél igyekeztem asszisztálni.

 

Nagy házunk lett, mindenkinek külön szobával, ennek ellenére lányaim még ma is gyakran alszanak egy szobában. Életünk azóta sokat változott.
Akadnak megoldásra váró problémák, új kihívások tesznek próbára időnként, és – látszik vagy nem – folyamatosan a helyes megoldás körül járnak
a gondolataim.

 

Ha vannak gyermekeid, gondolom, ismerősek lesznek azok a gondolatok, amiket most meg akarok osztani veled. A dolog ott kezdődik, amikor gyermeked születik, és felveszed a szülő szerepét. Ha nem teszed, nem tudnál felelősen gondolkodni, és felelősségteljesen cselekedni gyermeked érdekében.

 

A pici gyerek azonban nem tudja, hogy te is ugyanolyan emberből vagy, hasonló igényekkel, érzésekkel, szükségletekkel. Számára te vagy a minden, hát jól kell csinálnod. Nem tanultad, nem tapasztaltad soha a szülőséget, csak teszed ösztönből, ahogy jónak látod. Közben dúl benned a harc önmagaddal. Mert még hirtelen anyja lettél egy új teremtménynek, saját női voltad is folyamatosan kihívások elé állít. Jó feleségnek kell lenned, valamint jó gyermeke szüleidnek, beszámítható munkatársa kollégáidnak, és a legfontosabb: hű társa önmagadnak.

 

Mit akarok ezekkel a sorokkal mondani? Hogy állandóan segítségre van szükséged. Hogy miközben nap, mint nap megvívod saját belső csatáid, döntened kell számos, gyerekedet érintő fontos kérdésben, de döntéseid helyességéről te magad sem vagy mindig meggyőzve. Ilyenkor várnál valami égi jelet valami súgást. Senki sem fogja megmondani, hogyan cselekedj – nem csak a gyerekeddel, bárhol máshol az életben -, viszont égi jelek mindig vannak. Kódolva ugyan, de vannak. Nem olyan nehéz megfejteni ezeket, csak nyitott szemmel kell járnod, odafigyelned a világra.

 

A gyerekek sokszor ugyan ilyen segítő – jelek -, nem véletlenül érkeztek hozzád. Figyeld az ő jelzéseiket is, sokat okolhatsz tetteikből, szavaikból, érzéseikből! Soha ne feledd, hogy nem választható szét saját sorsod gyermekeid sorsától. Még át nem lépnek a maguk irányította felnőtt korba,
addig így együtt vagytok egy egység.

 

Hogy jön ez a Feng Shui hoz? Hát csak úgy, hogy amikor, például, saját személyesnek vélt (szerelmi) problémád igyekszel megoldani, figyelmedet nem korlátozhatod kizárólag a hálószobádra. A gyerekek nemcsak érzik, de vissza is tükrözik problémáidat. Ha gondjaid vannak, gondjai lesznek a gyerekeknek is. Egészséges fejlődésük, lelkiállapotuk, tanulmányi eredményük attól függ, mit nyújtasz a számukra. Megértő és elfogadó környezetben megtalálják helyüket, és saját energiamezejükkel támogatni fognak téged.

 

Úgy gondolom, ha lakásod, házad megfelelően rendezett, tiszta, és az igényekhez igazodva képes dinamikus változásokon átmenni,
a felnövekvő generációk stabil háttérrel, megfelelő öntudattal, a felnőtt életre készen léphetnek át azon a bizonyos küszöbön.

 

A gondolatmenet több ponton hiányos – abban az értelemben, hogy nem elég a lakás igényeivel foglalkozni, ettől – némiképp – több aktív részvétel szükséges, de talán a környezet kialakítása, átalakítása még nem kívánja belső energiád túl drasztikus áthangolását. El tudod dönteni, milyen mértékű változtatás (fájdalmát) tudod még elviselni.

 

Visszatérve a gyerekekre: az enyémek igénylik, hogy otthonuk időnként átalakuljon. Nem tudom, ez azért van-e, mert tőlem is ezt látják, vagy belülről kódoltak. Mindenesetre, ha reggel azzal ébredt valamelyik, hogy tök jót aludt az új helyre tolt ágyán, vagy annyira jó lett a nappali akváriumos sarka, az mindig megelégedettséggel tölt el. Az átrendezés és annak következménye – a jó érzés – mindig új lendületet ad.

 

Igazából az elköltözéstől indultam. Ugye, milyen sokszor érzed úgy, hogy itt már nincs maradásod tovább? Mert a szomszédok kibírhatatlanok, a lakás kicsi és sötét, nedves és régi, nyomasztóan szűkék a folyosók, meg ilyenek. Ha a házfelújítás sem segít, és véglegessé válik a helyzet, el kell menni, időnként új utakra kell lépni. Azt mondja a Feng Shui, hogy amíg jelenlegi otthonodban nem raksz rendet – képletesen és szó szerint -, addig hiába is költözöl el, új lakásodban ugyanezzel a problémával fogsz szembetalálkozni. Vagyis ne menekülj, hanem tegyél rendet mostani életedben!
Negyedik szabály: használd a Feng Shui eszköztárát!

 

Nézd meg akciós ajánlatainkat a  áruházunkban!

0 Hozzászólások

Leave a reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*